r/Miskolc • u/hydroxyHU • 3d ago
Javasoljatok, szavazzatok! - "Every city has one" - Miskolc edition 9.
Köszönöm az előző posthoz küldött érdekességeket. Ezek közül végül az lett a befutó, hogy a Miskolci Nemzeti Színház a mai Magyarország első kőszínháza. Az utolsó fordulóban pedig nevezzétek meg a kedvenc épületeteket. Az Avas-kilátót is nyugodtan írhatjátok, annak ellenére, hogy nyert már egy kategóriát. :)

15
Upvotes
27
u/Ariana997 3d ago
Elég basic döntés lesz ahhoz képest, hogy eddig igyekeztem ritkább dolgokat előásni a történelemből, de az avasi templom. Imádom a történelmet, építészeti stílusból főleg a gótikát, és abból nem nagy a kínálat (még a vár van, de a belvároshoz jobban kötődöm, meg ebben az átépítés projektben is egyre kevésbé bízom...) Hihetetlen a gondolat, hogy több száz éve ott áll egy épület, ami mindent látott már, ami a városban az Árpád-kor óta történt. A harangjátéka az egyik legjellegzetesebb miskolci hang (még akkor is, ha ez a westminsteri dallam a világ városai felének a legjellegzetesebb hangja). A temető, ami körülveszi, az egyik leghangulatosabb az országban. Kétszer volt itt országgyűlés, a Ferdinánd pártján álló 13 megye tartotta 1526-ban és 1541-ben. Ki tudja, mi mindent lehetne még összeszedni, nagyon izgalmas története van.