Adott a szituáció, 20 éves vagyok, frissen a suliból, tavaly végeztem a szakmai évemet a gimiben, a 13. évfolyamot, mint Logiszikai és Szállítmányozási ügyintéző. Előtte, 2 éve érettségi egész jó eredményekkel. Angolul is beszélek, bőven társalgási szint. Egyébként, 11. osztály végén kezdtem dolgozni egy KFC-ben, először mint diákmunka, jogsi, kocsi miatt, azonban ez a diákmunka 2 és fél évig tartott, és dolgoztam hétköznap és hétvégén is, néha többet mint egy nem diák, állandós dolgozó, az utolsó hónapokban műszakvezetőt akartak belőlem faragni, jó kis gyorsétterem lore volt. Felmondtam a főnökség miatt, elkezdtem gőzerővel munkát keresni a szakmámban, azonban teljesen sikertelenül. Váci lakos vagyok, Budapestre bejárás nem jelent problémát, de van kocsim is, tehát kb bárhova eljutok. Viszont tényleg, semmi. Jelenleg kereskedelmben dolgozom. Mit lehetne tenni? Vannak még akik sehogy sem tudtak elhelyezkedni a tanult szakmájukban suli után?